A woke mozgalom európai úttörésének egyik jele, hogy a brit progresszív-liberális közélet szinte egyöntetűen a Rule Britannia című nemzeti dal ellen fordult, mondván, hogy a szám „helytelenül patrióta”, és a hajdani rabszolgatartó birodalmat élteti.
A történelmet és a kulturális sajátosságot radikálisan újraértelmező „woke” kultúra európai térnyerését jelezheti, hogy heteken keresztül reális esély mutatkozott arra, hogy a Nagy-Britanniában nyaranta esedékes, a BBC által szervezett „Promenade Concerts” nevű (BBC Proms vagy The Proms néven is ismert) rendezvényen idén nem hangozhat el a „Rule, Britannia!” című nemzeti dal teljes terjedelmében.
John O’Sullivan véleménycikkéből kiderül, hogy miért:
a dal szövege a progresszív-liberális nézőpont szerint „dicsekvő”, „idegengyűlölő” és „közönséges”
– többek között ilyen jelzők illetik „balról” a dalt. Megjegyzendő, hogy nem kizárólag a Rule, Britannia! esik „woke revízió” alá: Sullivan írásában utal arra, hogy a British Museum és a National Trust is hasonló okok miatt vált progresszív kritikák tárgyává.
Sullivan a fentiekben rögzítettekkel kapcsolatban a legnagyobb problémát abban látja, hogy a BBC egyébként a Promenade Concerts című rendezvénysorozathoz hasonló, kimagasló nívójú kulturális eseményekhez adja a nevét, egyúttal szponzorként biztosít megnyilvánulási lehetőséget művészek számára olyan ikonikus helyszíneken, mint a londoni Royal Albert Hall – 1927 óta.
Sullivan Sir Henry Woodot, a „Promenade Concerts” alapítóját idézve világít rá arra, hogy ezeknek az eseményeknek az eredeti célja az volt, hogy megszerettesse a közönséggel a magas kultúrát.
Ezt segítette elő a BBC azzal, hogy szponzorként gondoskodott arról, hogy a magas nívójú rendezvények elérhető áron álljanak rendelkezésre a publikum számára.
A zeneszám egyébként illeszkedik azon kulturális élmények sorába, amelyek méltók arra, hogy a Promenade Concerts programját erősítse. Csakhogy – és minden bizonnyal ez okozza most a problémát – a koncertet vezénylő Dalia Stasevska finn származású művész akként nyilatkozott a „Rule, Britanniáról!”, hogy a zeneszám „helytelenül patrióta”.
Hasonlóan vélekedik Catriona Lewis, a BBC egyik producere: szerinte a britek egy olyan korszakban (vagyis a 18. században) született mű kapcsán éneklik azt, hogy soha nem válnak rabszolgává, amelyben a hatalom maga is rabszolgatartó volt.
Ez pedig épp olyan, mintha a neonácik énekelnék azt, hogy soha nem fogják őket gázkamrába kényszeríteni
– állítja Lewis.
Helyreigazítandó a fenti állításokat, Sullivan rögzíti, hogy épp a britek voltak a rabszolgatartást elutasító abolicionizmus úttörői (1833-tól ugyanis a rabszolgatartás jelentős visszaszorulása volt tapasztalható a brit fennhatóság alá tartozó kelet-indiai és afrikai területeken), amelynek következtében a brit társadalom ráadásul sokkal többet is vitt véghez, mint amit a Rule, Britannia! című dalban vállal: a rabszolgatartást a teljes nemzetközösségre kiterjedően betiltották, ennek megfelelően a rabszolgatartás és a kizsákmányolás visszaszorítása épphogy nemzeti érdem.
A Rule, Britannia! ugyanis 1740-ben született – egy olyan korszakban, amikor a rabszolgatartás tulajdonképpen világszerte mindenhol elfogadott volt, s amelyben
a jelenségnek a közhiedelemmel ellentétben rengeteg európai, köztük jelentős számú brit is áldozatául esett
(ahogy arra Sullivan rámutat, britek tömegei kerültek például észak-afrikai rabszolgapiacokra a mai Egyesült Királyság délnyugati területeire koncentrált kalózportyák eredményeképpen).
Annak hátterében tehát, amikor a zeneszámban a britek arra tesznek esküt, hogy soha nem válnak rabszolgákká, az a felismerés áll, hogy a rabszolgatartás valóban több, mint az üzletszervezés bevett formája, s hogy az ebben való brit részvétel igenis szégyellnivaló – húzza alá Sullivan, aki a fenti félreértésért a Brexitet hibáztatja.
A maradáspártiak jelentős része ugyanis az eredmény óta mindenfajta nemzeti identitással összefüggésbe hozható közéleti momentum kapcsán hasonlóan reagálnak, mint ahogy tették azt a nemzeti dal esetében. Pedig – mutat rá Sullivan – rég volt már, hogy valaki komoly imperialista szándékkal énekelje a Rule, Britannia! sorait.
John O’ Sullivan On Musical Jingoism című véleménycikkét teljes terjedelmében itt olvashatja el.
(Megjegyzés: a BBC oldalán közzétett közleményben olvasható, hogy a közfelháborodás eredményeképpen a televíziós társaság visszakozott korábbi szándékától. A Rule, Britannia! című zenei mű - a „Land of Hope” és a „Glory” című számokkal egyetemben – ennek megfelelően teljes terjedelmében elhangozhat szeptember 12-én. A BBC eredeti elképzelései szerint a zeneszámoknak csak az instrumentális – ének nélküli – verziója hangzott volna el.)
Dobozi Gergely
***
A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.
Az egyetem nem volt hajlandó leállni a szélsőséges, baloldali politizálással, így a kormánynak lépnie kellett. Az egyetem faj, nem és származás, illetve ideológiai alapon felvételiztetett – ez verte ki a biztosítékot Trumpéknál.
Natalie Winters szerint ezek a megmozdulások korántsem spontán szerveződnek, hanem radikális baloldali pénzforrások.
Nem engedhetjük, hogy idegen érdekek és ideológiák határozzák meg, hogyan nevelhetjük a gyermekeinket!
A francia bíróságok túlterheltsége miatt nem biztos, hogy a választások előtt még időben újra tudják tárgyalni az ítéletet.
Még néhány lépés és nem lesz visszaút!
A Disney újabb élő szereplős próbálkozása, a Hófehérke csalódást keltő nyitó hétvégét zárt.
Rácáfoltak az ellenzéki pártok és baloldali közgazdászok minden korábbi spekulációjára.
Az építési és közlekedési miniszter szerint, ha Magyar Péterék megnyerik jövőre a választásokat, akkor támogatni fogják Ukrajna soron kívüli felvételét az Európai Unióba.
